Bonnie konyhája

Így készítsd a legfinomabb gesztenyés tiramisut!

tiramisu

A gesztenyerpüré nagy kedvencem, akár klasszikusan tejszínhabbal, akár torta formájában, és most tiramisuként készítettem. Hát nagyon jó lett, a kávé, tejszínhabos gesztenye és a kakaó a tetején együtt mennyei. A recept gyorsan elkészül, és nagyon egyszerű.

Hozzávalók: 4 adaghoz
250 gramm gesztenyepüré
2 dl habtejszín
150 gramm mascarpone
2 dl kávé egy kis cukorral (én 2 dl tejbe tettem 2 evőkanál Maci kávét, így gyerekek is fogyaszthatják)
100 gramm babapiskóta
1 teáskanál cukrozatlan kakaópor a tetejére
 
A tejet felforraltam, feloldottam benne a Maci kávét. Ha rendes kávéval csináljuk, akkor ízlés szerint cukrot kell hozzá adni. Megvárom még kihűl.
A tejszínt habosra keverem a robotgéppel. A gesztenyepürét is elkeverem a mascarponéval, majd hozzáadtam a tejszínt, óvatosan elkeverem.
A poharak aljába habzsákból kinyomtam a krémet, utána a kávéba mártott babapiskótát tettem, majd még egy réteg krém, egy réteg babapiskóta, a tetejére pedig újra krém került. Cukrozatlan kakaóporral szórtam meg.
 
tiramisu

Karamell pohárkrém Oreo keksszel

karamell pohárkrém

Ha valami látványosat, nagyon finomat szeretnénk, akkor a szuper csokis keksz karamellával és mascarponéval a legjobb választás lehet. Gyorsan kész van és már lehet is kanalazni.

Hozzávalók:
225 gramm Oreo keksz (vagy bármilyen kakaós keksz)
250 gramm cukor
2 dl tejszín
10 dkg vaj
250 gramm mascarpone
2 dl tejszín
3 evőkanál porcukor
1 citrom leve

Az Oreo kekszeket aprítóban ledaráljuk, majd a pohár aljába szórjuk.

A karamellkrémet elkészítjük: a cukrot egy edényben felhevítjük, óvatosan hozzáadjuk a felmelegített tejszínt, fokozatosan és folyamatosan kevergetjük, majd amikor már egyneművé vált, akkor a vajat is hozzákockázzuk és úgyis jól elkeverjük. Megvárjuk, hogy kicsit hűljön, majd a poharakba kanalazzuk.

A tejszínt felverjük habbá, majd hozzáadjuk a mascarponét is, a porcukrot és a citromlevet és robotgéppel egyenletessé keverjük. Ez megy a pohárkrém tetejére.

Csokimintával díszítjük.

karamell pohárkrém

Így készíts citromos-túrókrémes fagylaltot!

túrófagylalt

Épp az egyik áruházban vásároltunk mindenféle ételt, amikor Kiskorú meglátta, hogy fagylaltgépet is árulnak. Hát azonnal nagy szemekkel nézett, hogy vegyük meg és már rakta is a kosárba. Sokáig nem kellett győzködnie, mert már én is akartam venni korábban, így nagy boldogan mentünk haza a fagyigéppel, hogy most aztán mindenféle finom fagylaltot készítünk. Az első pofon ott ért, hogy a fagyikészítő edény részét 24 órára hűtőbe kell tenni. Mindegy, sebaj, majd másnap. Citromos túrókrémet készítettem, azt kanalaztam másnap a gépbe. Sajnos kevés adagot csinál, csak 1 liter fér el benne. A fotó nem a legjobb, de nagyon finom lett.

Hozzávalók:
250 gramm túró
3 evőkanál porcukor
1 citrom reszelt héja és leve
200 ml tejszín
1 zacskó bourbon vaníliás cukor

Minden hozzávalót összeöntöttem egy műanyag edénybe és jól elkevertem, hogy a túródarabok is szétessenek, kicsit folyós állagúnak kell lennie. Beraktam a hűtőbe legalább 4 órára, hogy jó hideg legyen, majd ment a fagyigépbe. Mangósziruppal tálaltam, de málnával is nagyon finom.

fagyi

Top 5+1 desszert eperrel

Végre itt az eperszezon, már annyira vártam! Most gyorsan összegyűjtöttem nektek a blogról a legjobb epres recepteket! próbáljátok ki valamelyiket, vagy mindegyiket!

Sütés nélküli túrótorta eperrel – ez az egyik legegyszerűbb és legnagyszerűbb epres torta, gyorsan kész van, sütni sem kell és gyorsan el is fogy. Kezdők is bátran kipróbálhatják!

túrótorta

New Yorki sajttorta eperrel – ez az a torta, amit bárhol, bármikor szívesen fogyasztok… eperrel is tökéletes!

new yorki sajttorta

Pucér epertorta – ha éppen nincs kedvünk marcipánnal burkolni a tortát, akkor hagyjuk pucéran! Szerintem így is gyönyörű! Sőt!

epertorta

5 perces epres pohárkrém – ha valami gyors édességre vágysz, vagy egy bőséges ebéd után egy könnyű desszertre!

eper krém

Epres-mandulás muffin – Kiskorú kedvence, az eper és a mandula találkozása egy muffinban, gyorsan elkészül és nagyon finom! Gyerekek is segíthetnek elkészíteni, úgy közös a munka és közös az öröm.

epres muffin

Bodzás-epres palacsinta – egy napsütéses hétvégi reggelen nem is tudok elképzelni ennél jobb reggelit.

bodzás palacsinta

 

Joghurtos panna cotta áfonyával és ribizlivel

panna cotta

Amikor kint 30-35 fok van, de az ember mégis valami édességre vágyik. Könnyű, joghurtos finomság ez. Áfonyát és ribizlit tettem a tetejére. Gina barátnőm jött vacsorára, neki készült az áfonyás adag. Az elején azt mondta, hogy nem kér, mert nem is szereti az áfonyát. Aztán csak megkóstolta, utána már csak ilyeneket hallottam tőle, miközben kanalazta: ez nagyon jó, ez tényleg jó, ez finom… És meg is ette mindet. Hát mi ez, ha nem elismerés?

Hozzávalók: (ebből az adagból lett 7 adag, 4 kisebb, amilyen a képen van és három nagyobb adag)
50 dkg joghurt
4 dl tejszín
15 dkg cukor
2 evőkanál zselatinpor

A tetejére:
250 gramm áfonya, egy kis cukor és egy kis víz
250 gramm ribizli

A joghurtot és a tejszínt beleöntöttem egy lábosba, hozzáadtam a cukrot és felmelegítettem. Forralni nem szabad. A zselatinport egy kis tálba tettem, mertem rá a meleg tejszínes keverékből és elkevertem. A feloldódott zselatint visszaszűrtem (hogy ne legyenek benne zselatindarabkák) a tejszínes keverékbe és jól elkevertem. Hét kis tálkába osztottam szét, kihűlés után egy éjszakára mehetnek a hűtőbe. A kis tálkáknál az a jó, ha vizes az alja, ahova tesszük a panna cottát, mert akkor talán könnyebben ki lehet borítani őket. De mi most kikanalaztuk a tálkából, nem borítottam ki.

A tetejére az áfonyát egy kis edénybe tettem a tűzre, megszórtam két evőkanál cukorral, és egy evőkanál vizet is tettem hozzá. Kicsit összeforraltam, megvártam mire kihűlt és akkor kanalaztam a panna cotta tetejére. A ribizli esetén ennél sokkal lustább voltam, csak megmostam a ribizlit és rászemeztem.

panna cotta

panna cotta

A muffintól a tortáig: TOP 5 málnás desszert

málna

A málna a Wikipédia szerint: gyümölcse miatt kedvelt kerti növény. A magas vitamintartalma miatt egészséges gyümölcsöt gyakran nyersen fogyasztják, ill. lekvárként, kompótként, zseléként vagy szörpként kerül a konyhában felhasználásra. A méhészetben a málna – köszönhetően nektárja magas (36-70%-os) cukortartalmának, továbbá magas cukorértékének (0,18–3,80 mg cukor naponta virágonként) – a méhek számára egy megbecsült melléktápanyagforrás. A málnát tiszta alkohol édesítésére is használják. A gyümölcs szüret után már nem érik tovább, így a nem klimakterikus gyümölcsök közé tartozik.

A málna jótékony hatásai pedig az alábbiak (Forrás: innen)

  • A málna, sok piros gyümölcshöz hasonlóan rengeteg C-vitamint és antioxidánst tartalmaz, így erősíti az immunrendszert és megelőzi a rákos megbetegedéseket.
  • Kitűnő vértisztító, vérszegénység ellen is hatásos és csillapítja a lázat
  • Kevesen tudják, hogy másnaposság ellen és antibiotikum kúra után is jó szolgálatot tesz, mert segít helyreállítani a megterhelt emésztőrendszert és a károsodott bélflórát.

És a legfontosabb talán az, hogy a málna finom. És nagyon finom desszerteket lehet készíteni belőle. Kiválogattam nektek a számomra top 5 málnás desszertet.

1. New Yorki sajttorta málnával –  ez az örök kedvenc, bármilyen gyümölccsel el tudnám képzelni, de talán málnával a legjobb.

sajttorta

2. A málnás brownie ötvözi a csokoládé édességét a málna fanyarságával – kihagyhatatlan!

málna brownie

3. Málnás-vaníliás pohárkrém, ha nem akarjuk bekapcsolni a sütőt egy kánikula napon, és gyorsan valami finomságra vágyunk!

málnás pohárkrém

4. Málnás-vaníliás muffin, ha egy kicsit több időnk van és a sütőt is bekapcsolnánk – gyerekzsúrra tökéletes!

málnás muffin

5. A 15 perces sütés nélküli torták között is van egy málnás verzió – ezeket a tortákat nagyon szeretem, mert sütés nélkül gyorsan megvannak és nagyon finomak.

málnás

 

Nektek melyik a kedvenc málnás receptetek? Gyertek a Facebook oldalamra és írjátok meg!

A megunhatatlan 5 perces epres pohárkrém

eperkrém

Ez a pohárkrém szintén besorolható az 5 perces desszertek körébe, mert ilyen hamar elkészül és ilyen hamar el is fogy. Még mindig eper, egyszerűen nem tudom megunni. Lehet epertúladagolást kapni? Mert én lassan ott tartok. 🙂 Jön is a recept, mert a végén ez hosszabb lesz, mint amennyi idő alatt elkészült a pohárkrém és megettem. Ez a desszert mellé nagykanál jár!

Hozzávalók (2 adag):
fél kg eper
250 gramm mascarpone
2 vaníliás cukor
6 darab babapiskóta
1 dl tej

1. A babapiskótákat beáztatjuk a tejbe, de csak éppen, nem szabad, hogy nagyon megszívja magát. A poharak aljába tesszük őket.

2. Az epret megmosom, lecsumázom, majd a felét egy edénybe teszem, rákanalazom a mascarponét, rászórom a cukrot, és összeturmixolom botmixerrel. Ráöntöm a babapiskótákra.

3. A maradék epret apró darabokra vágom és a pohárkrém tetejére halmozom.

Már ehetjük is! Jó étvágyat!

eper krém

 

Ha egy gyors epres desszertre vágysz, így készítsd!

eper

Regina blogtársam és barátnőm talált ki egy remek játékot a blogján. Három hozzávalót kell megadni és mindenki süt/főz, aki szeretne, aztán megnézi, hogy a három hozzávalóból ki mit készített. Most én adtam meg a három hozzávalót: eper, mandula és tejszín volt az. Készítettem is egy villámgyors pohárkrémet és itt tényleg majdnem csak ezt a három hozzávalót használtam.

Hozzávalók (2 adaghoz):
20 dkg eper
200 ml tejszín
3 evőkanál mascarpone
4 db oreo keksz (bár ez nem igazi oreo, hanem Lidl-ben kapható ilyen Neo keksz)
1 zacskó vaníliás cukor
50 gramm szeletelt mandula

Az epreket megmossuk, levágjuk a szárát, és négy kis darabra vágjuk. Pár darabot összeturmixolunk. Közben a tejszínt elkezdjük felverni a vaníliás cukorral, majd hozzácsurgatjuk az összeturmixolt eper levét, hogy szép rózsaszín legyen. Átszűrtem kis szűrőn, hogy az epermagok ne legyenek benne. Belekevertem a mascarponét is, így krémesebb lesz.

A kekszeket szétszedtem, a krémet kivágtam belőle, majd a kekszet kézzel darabokra törve beleszórtam a pohár aljára. Poharanként 2-2 kekszet. A felkockázott eprekből is szórtam rá, majd jött a tejszínes krém és a tetejére újra eperdarabkák. A végén megszórtam szeletelt mandulával és már lehet is enni.

eperkrém

eperkrém

Készíts málnás-vaníliás pohárkrémet 5 perc alatt!

málnás pohárkrém

 

Ez a desszert eredetileg tortának készült. Minden szép és jó is volt hozzá és már örültem, hogy megalkottam az 5 perces tortát, de aztán, amikor leszedtem a széléről a kapcsos tortaformát, akkor egy perc alatt szétesett a torta. Nem volt egy szép látvány. De a leleményes gasztroblogger ilyenkor előkap két-három poharat és  már kész is a pohárkrém. Az íze ugyanolyan, kinézetre sem rossz, és tényleg csak 5 perc elkészíteni.  Arról pedig gondolom senkit nem kell meggyőzni, hogy a csokis keksz, a vaníliás puding és a málna mennyire jó kombináció.

Hozzávalók (4 adaghoz):
1 zacskó Győri kakaós keksz (250 gramm)
8 dkg vaj
1 zacskó dr. Oetker Gála pudingpor, vanília ízű
fél liter tej
50 dkg málna

1. A robotgép keverőtáljába beleszóróm a pudingport, ráöntöm a tejet és hagyom, hogy a gép magától habosra keverje. Ez három perc. (itt előny, ha van olyan robotgépünk, ami magától dolgozik és nem kell fognunk)

2. Amíg a puding készül, addig megolvasztottam a vajat a tűzhelyen, vagy akinek van mikrója, az előnyben van, akkor ott. A kekszet az aprítóba tettem, összeaprítottam, majd a felolvasztott vajat hozzá öntöttem.
(Ezt eredetileg egy kapcsos tortaformába tettem, majd rá a pudingot és ment egy éjszakára a hűtőbe. De a puding nem tart magától, ezért szétfolyt, így került a pohárba. Ezt ti már ne csináljátok végig, menjen azonnal a pohárba. )

3. A poharak aljába szórtam a kekszet, rákanalaztam a krémet és megszórtam málnával. A málna persze még nem idénygyümölcs, de nekem volt még a fagyasztóba, ideje volt már elhasználni.

Gyere csatlakozz a Facebook oldalamhoz, less be a kulisszák mögé!

pohárkrém

Eszméletlen ízorgia – vörös és fekete

IMG_2874-makpohar

Még mindig mák-mánia van nálam. Valahogy a mák-mascarpone-gránátalma kombinációt nem tudom megunni. Korábban készült már torta, aztán muffin is, és végül pohárkrém is. A hozzávalók, ugyanazok, a recept is, csak egy kicsit más formába öntve. Ha nagyon látványosat szeretnénk és mondjuk van alkalom is, pl születésnap, akkor torta, ha sok apró falatot, akkor muffin. Ha pedig inkább kanalaznánk, akkor az alábbi pohárkrém. Hát én nem tudnék választani. Mindet akarom.

Hozzávalók: (egy 18 cm-s tortaformában magas torta lesz, 26 cm-esben lapos torta, muffin esetében több mint egy tepsi)
pohárkrém esetén inkább a krém dominál, és én egy pohárkrémbe egy-kettő kis muffin mákos tésztát tettem, tehát az alábbi mennyiségek kb 12-15 pohárkrém készítésére valók
250 gramm darált mák
150 gramm cukor
50 gramm vaj
fél csomag sütőpor
3 tojás
egy fél marék kandírozott narancshéj

A krémhez:
500 gramm mascarpone
200 ml habtejszín
1 zacskó bourbon vaníliás cukor
1 narancs leve, 1 fél citrom leve

A tetejére:
2 gránátalma

A tojássárgájákat fehéredésig keverem a cukor felével, a fehérjéket pedig habbá verem a másik felével. A vajat puhára melegítem.
A sütőport elkeverem a mákkal, a mákot összedolgozom a cukros sárgájával, majd a langyos vajjal és a kandírozott naranccsal, végül kanalanként óvatosan a masszába forgatom a felvert tojáshabot.
Kivajazott sütőformában 180 fokon 40-45 percig sütöm. Hagyom teljesen kihűlni.

A tejszínt habbá verem, majd belekanalazom a mascarponét és a  vaníliás cukrot. Belefacsarom a narancs és a citrom levét.

Egy pohár aljába belemorzsolok egy adag mákos tésztát, rákanalazom a krémet  és legvégül megszóróm a gránátalma magjaival.

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!