Bonnie konyhája

Bonnie féle extra szilvás pite

szilvás pite

A neten láttam valamelyik oldalon, hogy habos szilvás pitét készített valaki és annyira megkívántam, hogy muszáj volt megsütnöm. Persze az eredeti oldalt nem találtam meg újra, ezért kénytelen voltam kitalálni a Bonnie féle szilvás pitét.

Alapnak a szokásos pitetésztát használtam. Erre jött a fűszeres szilva, majd a cukros hab.

Hozzávalók:
pitetészta
200 gramm liszt
150 gramm vaj
70 gramm porcukor
1 tojás sárgája

Szilvás réteg:
fél kg szilva
5 evőkanál barnacukor
ízlés szerint őrölt fahéj (én egy teáskanálnyit tettem bele, így intenzív íze lesz)
1 evőkanál liszt

tetejére:
4 tojásfehérje
4 evőkanál porcukor

A pitét készítjük el először, a lisztet és a porcukrot átszitáljuk, majd egy nagy lyukú sajtreszelőn hozzáreszelem a vajat és hozzáadom a tojássárgáját. Gyorsan összegyúrom, majd kinyújtom. Szerintem úgy a legegyszerűbb, hogy ha egy folpackot kiterítünk a pultra, rá a tészta, tetejére is egy folpack és így nyújtófával kinyújtom. A piteformát kivajazom, lisztezem, majd beleteszem a tésztát a folpack segítségével. Elegyengetem, hogy mindenhova jusson tészta, a szélekre is. Majd beteszem a hűtőbe 15-30 percre.

Közben elkészítjük a szilvás réteget. Egy lábosban feltesszük a barna cukrot és a megmosott félbevágott szilvákat, megszórjuk a fahéjjal és egy kicsit megpároljuk. Nem kell péppé főzni, elég ha egy kis levet enged és megpuhulnak a szilvák. Akkor hozzáadtam a lisztet, hogy mégse legyen olyan folyós.  Liszt helyett lehet pudingport is adni hozzá, vagy keményítőt. hagyjuk kihűlni.

A pitetésztát kivesszük a hűtőből, megszurkáljuk villával, ami azért fontos, hogy ne púposodjon fel. Majd egy sütőpapírt helyezünk a tésztára, arra pedig babot, lencsét, ami van otthon és így “vakon” elősütjük a tésztát 180 fokon 15 percig. A bab és lencse utána már nem fogyasztható, én félre szoktam tenni és így bármikor sütök pitét nem kell új babot vagy lencsét elhasználnom.
10 perc után leszedjük a sütőpapírt és a babot, lencsét és visszatesszük még 5 percre a pitét. Majd újra kivesszük, ráhalmozzuk a szilvákat.

A tojásfehérjéket felverjük habbá, ha kristálycukrot teszünk hozzá, akkor egyből hozzá kell adni, ha porcukrot, akkor csak a végén. Akkor jó, ha megáll és szép fényes. Ráhalmozzuk a szilvás rétegre, elkenjük, hogy mindenhova jusson. Ha szeretnénk, hogy dekoratív is legyen a süti, akkor lehet habzsákból mintát nyomni rá.

150 fokos sütőben sütjük kb 10-12 percet, amíg a teteje elkezd halványan barnulni. Kihűlés után lehet fogyasztani. Jó étvágyat!

szilváspite

A kedvenc villámdesszert – szilvás tejespite

szilvás pite

Kiskorú kedvence, már legalább tízszer megkérdezte, miután kivettem a sütőből, hogy mikor eheti már meg. Tegnap ezt kérte vacsorára. Hát ellen lehet neki állni? A recept is nagyon egyszerű, elrontani sem lehet.

Hozzávalók:

60 dkg szilva/ringló
3 tojás,
2 dl tej,
7 dkg liszt,
15 dkg cukor,
fahéj,
7 dkg vaj

1. A szilvákat magozzuk ki, majd vágjuk félbe. Szórjuk egy kivajazott tortaformába, őrölt fahéjjal szórjuk meg a tetejét.

2. A vajat olvasszuk meg, majd keverjük el a liszttel, cukorral, tojásokkal, tejjel. Azaz mindent öntsünk össze, keverjük simára.

3. Öntsük a kb palacsintatészta sűrűségű keveréket a szilvákra, előmelegített 180 fokos sütőben 40-45 percig süssük.

Extra csokoládés szilvás sütemény – eső idejére

szilvás csokis süti

Úgy gondoltam, hogy a csokoládé mindenhez illik. Bár nem voltam biztos benne, hogy a szilvához is, de ilyen savanykás ringlószilvát vettem és azzal tökéletesen kiegészítik egymást. Sütöttem hát egy csokis sütit, egy kis szilvával. Az alaprecept a toszkán csokitorta volt.

Amúgy ez egy tökéletes sütemény olyan időjárásban, amikor kint szakad az eső. Bent pedig nagyon finom csokoládés sütemény illat lesz. Kiskorúnak nagyon ízlett, a felét be is nyomta. Ez az adag elég kicsi lesz, egy kisebb tepsi fele lett. Szóval mindent duplázzatok egy normál tepsihez.

Hozzávalók:
10 dkg étcsokoládé (én most 60 %-ost használtam),
10 dkg vaj,
5 dkg liszt,
10 dkg cukor,
3 tojás

egy marék szilva

A sütöt 180°C-ra előmelegítettem, majd egy kisebb tepsit sütőpapírral kibéleltem. A csokit, forró vízfürdő felett a vajjal együtt felolvasztottam. Félreraktam, hogy hűljön egy kicsit.

Közben habosra kevertem a cukrot és a tojást, majd hozzáadtam a lisztet is. Csomómentesre kevertem, majd hozzáöntöttem a felolvasztott csokit és vajat. Még egy kicsit kevertem a habverővel, majd a tepsibe töltöttem. A tetejére négybe vágtam a szilvákat.

Légkeveréses módban 160 fokon sütöttem 20 percig. A teteje puha lesz, a belseje pedig krémes. Nem szabad túlsütni, mert akkor nagyon kiszárad.

szilvás csokis süti

Gyorsan valami finomat! Szilvás tejespite – Kiskorú kedvence

szilvás tejespite

Kiskorú kedvence, már legalább tízszer megkérdezte, miután kivettem a sütőből, hogy mikor eheti már meg. Tegnap ezt kérte vacsorára. Hát ellen lehet neki állni? A recept is nagyon egyszerű, elrontani sem lehet.

Hozzávalók:

60 dkg szilva/ringló
3 tojás,
2 dl tej,
7 dkg liszt,
15 dkg cukor,
fahéj,
7 dkg vaj

1. A szilvákat magozzuk ki, majd vágjuk félbe. Szórjuk egy kivajazott tortaformába, őrölt fahéjjal szórjuk meg a tetejét.

2. A vajat olvasszuk meg, majd keverjük el a liszttel, cukorral, tojásokkal, tejjel. Azaz mindent öntsünk össze, keverjük simára.

3. Öntsük a kb palacsintatészta sűrűségű keveréket a szilvákra, előmelegített 180 fokos sütőben 40-45 percig süssük.

szilvás süti

Szilvatorta – igazi őszi torta

 

IMG_2565_szilvatortaIgazi őszi torta. Csupa őszi gyümölcsből. Születésnapi tortának készült. Nem tudtam, hogy milyen torta legyen, és mivel volt itthon egy kiló szilva, ezért gondoltam, hogy kipróbáljuk, hogy milyen lehet sütiben.

Hozzávalók:

Piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál porcukor, 6 evőkanál liszt, 2 evőkanál víz

Krémhez: 2 marék szilva, 250 gramm mascarpone, 3 dl habtejszín, porcukor, fahéj ízlés szerint

Tetejére, oldalára: darált dió vagy szeletelt mandula, szőlőszemek, színtelen tortazselé

1. A piskótája egy fahéjas sima piskótatészta. A tojások fehérjét kemény habbá vertem, majd a sárgákat pedig habosra a cukorral. Utána kanalanként hozzáadtam a lisztet, a vizet, beleszórtam egy kis őrölt fahéjat. Három lapot sütöttem egymás után, kb 8-10 percig egyenként, 180 fokos előmelegített sütőben. A sütőformát sütőpapírral béleltem ki, ezt jobban szeretem, mint a vajazós-lisztezős verziót.

2. A krémhez két marék szilvát egy evőkanál cukorral és tetszőleges mennyiségű fahéjjal feltettem a tűzhelyre, mintha lekvárt főznék. Megvártam, hogy olyan majdnem lekvár legyen. Miután kihűlt összekevertem a mascarponéval. A tejszínt felvertem habbá (egy kicsit félretettem belőle) és összeforgattam a mascarponés krémmel. Ízlés szerint lehet még porcukorral édesíteni.

A piskótákat megkentem a krémmel, két szint krém lett benne. A tetejére a félretett habtejszínt kentem, az oldalára is. Az oldalát darált dióval borítottam be, de tökéletes szeletelt mandulával is. A tetejére szilva és szőlőszemeket tettem és egy színtelen tortazselét készítettem még rá, hogy a szőlőszemek olyan fényesen fessenek. Hogy őszinte legyen, utálom ezt a színtelen tortazselét, de néha muszáj használni.

IMG_2595_szilva2

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!