Bonnie konyhája

A család kedvence: leopárd kalács

kalács

A netet meghódította ez a különleges kalács, és gondoltam, hogy kipróbálom. Egyáltalán nem nehéz elkészíteni, és nagyon finom lesz. Tökéletes egy hétvégi reggelihez, nálunk hamar el is fogyott. Az eredeti recepten kicsit módosítottam, ami a cukrot illeti, most nagyon rákattantam a barna cukorra és szinte mindent ezzel készítek. A narancs nagyon finom benne, azt nehogy kihagyjátok!

Hozzávalók:
50 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 gramm élesztő
4 evőkanál barnacukor
2 csomag vaníliás cukor
1 narancs reszelt héja
1 tojás
1 tojás sárgája
5 dkg olvasztott vaj
egy csipet só

a kakaós tésztákhoz:
2 + 1 evőkanál cukormentes  kakaópor
1-2 evőkanálnyi tej 

a tetejére
1 tojás

A tejet meglangyosítottam, belemorzsoltan az élesztőt, egy csipet cukrot adtam hozzá, majd megvártam míg felfut. A többi hozzávalót egy keverőtálba tettem, majd robotgéppel összekevertem, hozzáadva a felfutott élesztőt is. A robotgép dagasztófejével egynemű tésztává kevertem. 

Utána három gombóccá vágtam, két egyforma lett, meg egy kicsit nagyobb. A két egyforma lesz a kakaós. Az egyikbe egy kanál kis tejben kikevert kakaóport tettem, a másikba pedig két kanál kakaóport. Utána meleg helyen duplájára kelesztettem mindhárom tészta gombócot.

A megkelt tésztát hét egyforma részre vágtam, és kis gombócokat formáztam belőle. A világos barna tésztából hosszú rudakat formáztam. Kinyújtottam a sötétbarna tésztát, és beletekertem a világosbarnát. Majd kinyújtottam a világos tésztát is, és szintén beletekertem a barna tésztát. 

A sütőformát kivajaztam, kiliszteztem, majd egymásra raktam a tésztarudakat.
A tetejét megkentem tojással és 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütöttem.

kalács

Forrás: itt.

Így készíts tökéletes kuglófot!

kuglóf

Ez a legtökéletesebb kuglóf recept szerintem. Nagyon puha, még másnap is, finom, omlós… tényleg, ki kell próbálni. Egyszerű is, hamar kész van. Lehet kombinálni mindenfélével, akár mazsolát tenni bele, vagy mandulát, vagy banánt. De így magában csokoládéval lecsurgatva is mennyei.

A tészta egy nagy kuglófra elég, vagy egy tepsi kis kuglófra.

Hozzávalók:
20 dkg finom liszt
20 dkg porcukor
1/2 zacskó sütőpor
4 tojás
1 dl olaj
1 dl tej
kb 1 evőkanál keserű kakaó
liszt, vaj a forma kikenéséhez
a tetejére 100 gramm étcsokoládé, szeletelt mandula

1. A sütőt előmelegítem 150 fokra. A kuglófformát kivajazom, kilisztezem.
2. A lisztet összekeverem a sütőporral.
3. A tojásokat ketté választom és a sárgáját elkeverem a porcukorral, miután elkevertem hozzáadom a tejet, olajat fél decinként felváltva, utána hozzáadom a sütőporos-lisztet szépen csomómentes elkeverem. Én habverővel szoktam, úgy a leggyorsabb.
4. A tojásfehérjét habbá verem és hozzá adom óvatosan ehhez a lisztes tejes-olajos keverékhez.
5. Kivajazom, lisztezem a formát és a tészta egy részét beletöltöm a formákba. A maradékhoz hozzákeverem a kakaóport és azt is belekanalazom a formába.
6. A minikuglóf formáknál csak a 3/4-ig kell tölteni, mert szépen megemelkednek még.
Légkeveréses üzemmódban 150 fokon 35-40 percig sütöttem. Ha nagy kuglóf formát használunk, akkor kicsit tovább kell sütni, Tűpróbával ellenőrzőm, hogy megsült e.
7. Amikor kihűltek, akkor lecsurgatom őket az előzőleg vízgőz felett felolvasztott csokoládéval. Szeletelt mandulát is szórhatunk rá.

Békebeli kifli – ahogy nálunk készül!

békebeli kifli

Van az úgy, hogy nincs kedvünk lemenni a boltba, mert hideg van kint. De enni viszont kellene valamit. Pont egy ilyen délután volt, és inkább sütöttem egy házi kiflit, mint hogy felöltözzek és lemenjek a boltba. Ezzel több munka volt, de sokkal finomabb, mint a bolti verziók.

Hozzávalók:
60 dkg liszt
2 kk só
fél kocka élesztő
1 kk cukor
1 dl olaj
1,5 dl tej
1,5 dl víz

Egy nagyobb keverőtálba beleszórtam a lisztet, a sót, a cukrot, majd rámorzsoltam az élesztőt, és felöntöttem a langyos tejjel. Vártam egy kicsit, amíg felfut, majd hozzáadtam a langyos vizet és az olajat is. Szép, egynemű tésztává dagasztottam, majd hagytam duplájára kelni.

Amikor megkelt, átgyúrtam, majd 12 egyforma részre vágtam. Ezeket kinyújtottam háromszög alakúra, majd feltekertem. Hagytam őket még pihenni egy kicsit.

Közben egy nagy lábosban vizet forraltam, beletettem egy kávéskanál cukrot. Amikor már forrt a víz, akkor óvatosan beletettem a kifliket. Lenyomtam a víz alá őket és kb 10 másodpercig hagytam úgy forrni őket. Majd sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket.

A sütőt 200 fokra előmelegítettem. A felforralt kifliket pedig kb 20 percig sütjük.

Vajjal, lekvárral fogyasztjuk. Sima vajjal a legfinomabb!

békebeli kifli

Békebeli bukta – nagymama receptje alapján!

IMG_3614_kész

Szerintem minden házban van egy nagymama féle receptes könyv. Igen, az a régi csíkos füzet, amiben kék tintával vannak írva a receptek. Hát ez onnan való.

Tökéletes bukta, puha a tésztája, és töltelék nélkül is nagyon finom. Mellesleg nem is olyan nagy dolog elkészíteni. Most sárgabarackos lekvárral készítettem, folyós, rendes házi lekvárral, és nem folyt ki. És nutellásat is csináltam, az is isteni lett. Kiskorú kedvence.

Hozzávalók:

60 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2 dl tej
10 dkg cukor
egy csipet só
2 tojás
6 dkg vaj
egy kis olaj (a tepsi kikenéséhez, és a bukták bekenéséhez)
egy üveg sűrű lekvár/nutella/csokikrém

Elkészítés:
Fogtam egy nagyobb keverőtálat, beleszórtam a lisztet, rá a cukrot, majd rámorzsoltam az élesztőt. Felöntöttem egy kis langyos tejjel, hagytam egy kicsit hogy felfusson az élesztő. Utána hozzáadtam a tojásokat, majd fakanállal hólyagosra keverem (már cuppog a tészta, és szuszog és nagyon elfárad a kezed, na akkor hólyagos) vagy ha gyorsabban meg akarjuk ezt úszni, akkor a habverő gép dagasztófejével is összekeverhetjük. Közben felolvasztott vajat is hozzákeverem, azzal is jól kikeverem, végül kicsit kézzel is rásegítek a gyúrásra, hogy cipó legyen belőle. Majd konyharuhával letakarom, és langyos helyen duplájára kelesztem.
Kelesztés után lisztezett deszkára borítom, és átgyúrom. Aztán kinyújtom kb egy cm vastagra, és kis négyzeteket vágok éles késsel.

IMG_3606_teszte

Egy evőkanál lekvárt teszek minden négyzetre, és összehajtom, jól összeragasztom minden oldalról, hogy ki ne folyjon a töltelék sütés közben. Tepsiben szorosan egymás mellé teszem, de előtte a tepsit nagyon vastagon kiolajozom.

IMG_3608_sorba

Ha tele van a buktákkal a tepsi, akkor a tetejét, meg a bukták találkozásánál levő részt is kikenem olajjal, majd letakarom, és fél órát pihentetem.

IMG_3610_sokan
Előmelegítem a sütőt 200C-ra, és légkeveréses módban kb. 15-20 perc alatt megsütöm.

IMG_3617_soksok

Gyertek, csatlakozzatok a Facebook oldalamhoz is!

További kelt tésztás receptek, amiket érdemes kipróbálni:

Mennyei mogyorókrémes kalács

Csokoládés kalács

Kedvenc briósom

Remek páros palacsintában: bodza és eper!

bodzás palacsinta

A bodza és az eper remek páros. Hát még ha egy palacsintában találkoznak. Ez volt a tegnapi reggelink. Igen, hétköznapi rohanós napon is képes voltam nekiállni palacsintát sütni. Így legalább jól indul a nap.

A palacsintához mindig érzésre teszem a hozzávalókat, de most hogy végre dokumentálni is szerettem volna, kénytelen voltam lemérni. Az a fontos, hogy olyan palacsintatésztás állaga legyen, ne túl sűrű és ne túl folyós. Az első palacsinta megsütése után ki is derül, hogy jó ez az arány. És az is jót tesz a tésztának, ha kicsit áll mielőtt kisütjük, de hát erre reggel nem igen van idő.

Hozzávalók:
1 tojás
20 dkg liszt
3 dl tej
kb. 1-2 dl szénsavas víz
egy löttyintés olaj

És most került bele bodzavirág is, két virágot vagdostam bele ollóval, hogy apró legyen.

A hozzávalókat habverővel jól összekevertem, közben a palacsintasütőt a tűzre tettem. Az első palacsinta alá mindig szoktam tenni egy kis olajat, a többi alá viszont már nem. A tésztába belekevertem a megmosott és apróra vágott bodzavirágot is, és így sütöttem ki. Eperrel és porcukorral díszítettem. Nagyon finom lett! Porcukorral meg lehet szórni, de anélkül is tökéletes.

Csatlakozzatok a Facebook oldalamhoz is!

Életmódváltók reggelije – zabpelyhes banános-kivi turmix

kiwis turmix

 

A recept Kati személyes tulajdona, leírom, nehogy azt gondolja, hogy elloptam. Minden tízóraira ilyesmit eszik. Muszáj volt lemásolnom a remek ötletét, mert Kiskorú, aki eddig imádta magában a kivit és miatta vettem egy kilót, most nem ette meg. Szóval gyorsan turmixoltam neki egy kivi-banán turmixot, így bezzeg lecsúszott. A saját verziómra zabpelyhet is szórtam, hogy tökéletesen másoljam a mestert.

De miért is jó ez a turmix?

A banán:  igen kalóriadús, a nap bármely szakában fogyasztva energiával tölt el minket. A legmegfelelőbb gyümölcs, ha egyszerű, de tápláló élelemre van szükség bizonyos helyzetekben, például extrém súlyvesztés vagy magas láz esetén. Káliumban és magnéziumban gazdag, ami jótékony hatással van a vérnyomásunkra és a szívünkre. Káliumtartalma a csontjainkat is védi. A gyümölcs fruktooligoszacharidot is tartalmaz, amely probiotikumként a jótékony baktériumokat szaporítja, a káros baktériumoktól pedig megvéd. 11.  A fruktooligoszacharidok egy emésztőenzim termelését is segítik, így javítják a tápanyagfelszívódást.További részletek itt.

A kivi: némi A-, nagy mennyiségben B-, C- és K vitaminokat, valamint természetes antioxidánsokat, makró- és nyomelemeket tartalmaz. Napi három kivi fogyasztása 15 Hgmm-el csökkenti a magas vérnyomást, ami igen jó eredménynek számít – írja aWikipédia.

A zabpehely valóban számos pozitív hatással rendelkezik, mindenképp be kell iktatni az étrendbe. Minden sportoló étrendjében jelen van, mivel egészséges mivoltán kívül fizikai állóképességünket is befolyásolja. A testépítő étrend egyik fontos összetevője a zab, főleg a magas szénhidráttartalom miatt. Lassú felszívódású összetett szénhidrát, amely tökéletesen megfelel egy kiadós reggelinek. Nem mellesleg jó hatással van a koleszterinszintre és a rák megelőzését is segíti.

Ahogy a fenti oldal is írja, és én is ezt javaslom, csak natúr zabpelyhet vegyünk, és mi ízesítsük otthon.

Hozzávalók 2 adaghoz:
2 banán
3 kivi
egy marék zabpehely
A banánokat és a kiviket meghámozzuk, majd összeturmixoltjuk. A tetejére zabpelyhet szórunk.

Nagyon finom és máris jól indul a nap!

IMG_4055_reggeli

Pékség az otthonodban! – Csokoládés kalács reggelire

IMG_3656_csokis_kalács

Anett mesélte, hogy a hétvégén milyen finom kalácsot csinált. Csokis volt a belseje és milyen jó állaga lett, másnap is tökéletes. Gondoltam, hogy kipróbálom, meglepem vele Kiskorút, mert amiben csoki/kakaó van az biztosan bejön neki. (Sajnos az amerikai palacsinta végül győzelmet aratott a kalács felett, szóval ennyi erről.) De legalább szombat reggel frissen sült kaláccsal indult a reggel.

Hozzávalók:
A tésztához:
60 dkg liszt
1 friss élesztőkocka
5 dkg megolvasztott vaj
3 dl tej
3 tojássárgája
1 csipet só
8 dkg cukor

A csokis krémhez:
8 dkg vaj
1 vaníliás cukor
5 evőkanál porcukor
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
egy kis fahéj

A tetejére:
1 tojássárgája
1 dl tej

Az élesztőt egy csipet cukorral felfuttattam a langyos tejben. Közben egy nagyobb keverőtálba szórtam a lisztet, sót, beletettem a tojássárgákat, a cukrot, és az olvasztott vajat, majd a felfuttatott élesztőt. Robotgép dagasztófejével összekevertem, majd kézzel még dagasztottam egy ideig, hogy szép egynemű tészta legyen belőle. Félretettem langyos helyre keleszteni, kb egy órát kelt, ezalatt a duplája lett.

Közben a krémhez a hozzávalókat egy keverőtálban habverővel összekevertem, hogy szép habos-krémes állaga legyen.

Amikor a tészta megkelt, akkor hat részre vágtam, majd ezeket egyesével hosszú kb4-5 cm-es téglalapokká nyújtottam. A tetejüket megkentem a krémmel, majd feltekertem úgy, hogy hosszú maradjon. Így lett hat hosszú henger. Hármasával összefontam őket, úgy, hogy a tetején zárt legyen a tészta. A két kalácsot egy sütőpapírral kibélelt tepsire tettem és letakarva még kelesztettem. Elvileg elég neki fél óra is, de én egy éjszakára hagytam így.

Megkentem a tetejét a tojássárgájával, majd 16 fokos előmelegített sütőben sütöttem 25 percet. Ekkor meglocsoltam/megkentem forró tejjel, és további 10 percig sütöttem, hogy szépen megsüljön.

Magában, de vajjal és lekvárral is nagyon finom!

IMG_3652_csokis-kalács-egyben!

A legtutibb reggeli: házi briós

IMG_9077_briós
Egyik kedvenc receptem, a legtutibb a házi briós. Ahogy rendezgettem a recepteket, eszembe jutott, hogy milyen régen is csináltam. Szóval itt az ideje azt hiszem! Próbáljátok ki ti is!

Regina barátosném írta, hogy brióst sütött. Meg is nézegettem nála a blogon, és muszáj volt kipróbálni. A recept Tücsökbogár oldaláról van. A legfinomabb briós, amit valaha ettem. Puha, foszlós, ahogy sül már az illata olyan, hogy este 11-kor muszáj volt letesztelnem egyet, hogy milyen lett. Azt hiszem, párszor tuti megsütöm majd.

Hozzávalók:
0,5 kg liszt
5 dkg vaj
5 dkg porcukor
2,5 dkg élesztő
2,5 dl tej
3 db tojás sárgája
csipet só

1 db tojás a lekenéshez
3 dkg cukor a briósok tetejére

A lisztet egy nagy tálba szórom . Közepében kis fészket alakítok ki , beleszórom a porcukrot , amire rámorzsolom az élesztőt , majd ráöntöm a meglangyosított tejet . Hagyom , hogy felfusson. Hozzáadom a többi hozzávalót , majd sima tésztává gyúrom . Cipót formálok belőle és 20 percig meleg helyen kelesztem . A tésztát átgyúrom 32 darabra vágom és mindegyiket 15 cm-es rudakká sodrom és brióssá formázom őket .
Na, itt van egy nagyon tuti leírás, hogy hogyan kell formázni. Hát talán egy ilyesmi lett. De nem baj, az íze a lényeg, nem a formája.

Miután megformáztam őket, és sütőpapíros tepsibe tettem, még kelesztettem kb 40 percig, majd megkentem a kevés vízzel felvert tojással. A tetejére kristálycukrot szórtam, majd 210 fokon 15-20 perc alatt megsütöttem.

Reggeli-variációk

 

Amikor van idő többféle reggelire,  nem kell rohanni, hanem szét komótosan elkészülünk és sokáig falatozunk akár a teraszon. Ezt a reggeliválogatást még tavasszal fogyasztottuk el, meglepetésreggeli volt a Páromtól, még mindig emlékszem a napsugarakra, a friss levegőre, a finom falatokra. Hétvégenként érdemes kihasználni a reggeleket, nem rohanni, hanem sokáig reggelizni.

IMG_2016_tojaszszen

Tojásos zsemle:

Egy serpenyőben a készítettünk egy tükörtojást, amikor elkészült, akkor a forró serpenyőben megpirítottuk a kettévágott zsemléket. a két zsemle közé szeletelt póréhagyma került, a tetejére pedig rákentük a tükörtojás sárgáját, rádaraboltuk a fehérjét és sóval, frissen őrült borssal fűszereztük és egy kis póréhagymával díszítettük.

IMG_2017_retekszendo

 

Melegszendvics retekdísszel

Szintén zsemle volt, benne vaj, sonka, sajt, bazsalikom levél, majd melegszendvics sütőben jól átsütve. Tetejére retekdísz, bazsalikomlevéllel.

IMG_2015_bruschetta

 

És a kedvencem, a bruschetta:

pirított kenyérre halmozva összevágott  paradicsom, bazsalikomlevél, hagyma, fokhagyma, só, bors és egy kis olívaolaj. Mennyei.

 

Tökéletes reggeli percek alatt

 

IMG_2710_reggeli

Hétvégén általában délben reggelizünk. A frissen sült bagett alapvető hozzávalója a tükörtojás. És amit még a hűtőben találok. Ma reggel füstölt sajtot, sült sonkát, uborkát és pestot tettem bele.

A bagettet az Aldiban szoktam vásárolni, ilyen 6 darabos elősütött, csak pár perc a sütőben és olyan, mintha frissen vettem volna a pékségben.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!