Bonnie konyhája

Igazi őszi ízvilág: mákos-szőlős minimuffin

Ősszel mivel mással készülhetne muffin, mint szőlővel és mákkal. Többször megsütöttem már, volt hogy csak úgy, volt hogy szülinapra, de mindig sikert aratott. Rövid idő alatt elkészül és nagyon különleges.
Hozzávalók a tésztához:
Nedves rész:
15 deka cukor,
1 vaníliás cukor,
1 tojás,
1 dl olaj,
1 almás-fahéjas jogobella (de lehet sima kefír is, vagy sima joghurt)
Száraz rész:
20 deka liszt
1 sütőpor
2 evőkanál darált mák
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Külön-külön összekeverjük a száraz részt és a nedves részt, majd a nedves részhez hozzáöntjünk a szárazat. A muffintepsi horpadásait kibéleljük muffinpapírral és belekanalazzuk a masszát. 180 fokon, légkeveréses módban sütjük 15-20 percig.
Hozzávalók a krémhez:
3 evőkanál mascarpone
1 fürt kékszőlő
1 fürt fehérszőlő
1 kávéskanál porcukor
Amíg sül, addig a tetejére megcsináljuk a krémet. 3 evőkanál mascarponét összekeverünk majdnem 1 deci musttal. A mustot én úgy készítettem, hogy vettem 1 kékszőlő fürtöt és a kezemmel összenyomtam. Teszünk hozzá még 1 kávéskanál porcukrot is. Pár szem fehérszőlőszemet is apró darabokra vágtam és hozzáadtam a krémhez.
Amikor a muffinok megsültek, megvárjuk, hogy kihűljenek, majd a tetejükre kanalazunk a mascarponés krémből. Végül egy szőlőszemmel díszítjük.
Jó étvágyat!

Sütés nélküli fehércsokis sajttorta áfonyával

áfonya torta

Ez a torta egyik kolléganőmnek, Juditkának készült a születésnapjára. Mivel egész nap 30 fok körül volt a hőmérséklet, a lakásban meg aztán még semmi légmozgás sem volt, így a sütés szóba sem jöhetett. Még jó, hogy vannak már sütés nélküli mennyei receptek is. A gyümölcs adott volt, áfonyás torta lesz. Keresgéltem a neten, végül Detti bloggertársam segítségével a fehércsokis sajttortát választottam. Pár változást azért eszközöltem a receptben, ezt valahogy mindig muszáj. (A képeken egy mini verziót láttok, de a receptben egy normál tortához adom meg a hozzávalókat. Ez a mini csak fotózásra készült, mert az irodában nem a legjobbak a fényviszonyok egy gasztrofotózáshoz.)

Hozzávalók (24 cm tortaforma):
Kekszes alaphoz:
25 dkg keksz (én most fele zabfalatok, fele Neo nagyoncsokis oreo utánzat kekszből készítettem)
7 dkg vaj
Krémhez:
30 dkg fehér csokoládé
25 dkg mascarpone
500 ml tejszín
Áfonyaszósz a tetejére:
40 dkg áfonya
1 evőkanál cukor
2 evőkanál víz

1. A kekszet aprítóban ledarálom. A vajat megolvasztom, majd az aprított keksszel összekeverem. Egy 24 cm-es tortaforma alján elegyengetem. Mehet a hűtőbe.

2. A fehér csokoládét felolvasztom gőz felett.  Majd megvárom, hogy kicsit kihűljön és összekeverem a mascarponéval. Közben felverem kemény habbá a tejszínt, itt vannak tippek, hogy lesz jó kemény a hab. Óvatosan a habot is belekeverem a mascarponés-csokis keverékbe, majd a torta tetejére kanalazom. Szépen elegyengetem, majd mehet vissza a hűtőbe, legalább 5-6 órára, nekem most egy éjszakát hűlt.

3. A tetejére a szószhoz az áfonyát megmostam, majd egy kis edénybe a tűzre tettem, cukorral, vízzel. Pár perc alatt szép színe lesz az áfonyáknak, lesz rajta egy kis szósz is. Félreteszem, hogy kihűljön, csak hidegen szabad a tortára önteni. Közvetlen tálalás előtt öntöttem rá.

áfonya torta

 

 

Szedres-áfonyás torta 15 perc alatt

IMG_9240_áfonyás
Mostanában mindig ezt a egyszerű-de nagyszerű tortát csinálom minden alkalomra. Szerencsére mindig más az ünnepelt. Most szederrel és áfonyával csináltam és úgy, hogy a kekszes részre is tettem szedret. Igaz, előtte egy kis krém is kellett volna, mert a krém nem folyt le a kekszig. Na, nem baj, majd legközelebb. Így is nagyon finom volt.

Hozzávalók:
15 dkg teljes kiőrlésű keksz (zabfalatokat tettem bele)
7 dkg vaj
250 gramm mascarpone
3 dl tejszín
4 evőkanál porcukor
10 dkg áfonya
15 dkg szeder

A szuper tálas robotgépembe (vagy minek hívják az ilyen rabszolgákat?) beleöntöttem a tejszínt és bekapcsoltam. Amíg ő eldolgozott a tejszínnel, addig én a kekszet aprítóban morzsára őröltem. Közben a mikróban olvadta a vaj. Amikor kész volt az össze kekszmorzsa, akkor összekevertem a vajjal és egy 18 cm-es tortaforma aljába borítottam, kanállal elegyengettem, belenyomkodtam az aljába.

Tettem rá pár szem szedret is, teszteltem, hogy milyen benne a szeder. (Simán körbe is lehet rakni vele a kekszes réteget, és úgy rá a krémet, nagyon finom lesz úgy.) Beraktam a hűtőbe. Közben a robotgép kész lett a tejszínnel, habosra verte, hozzáadtam a mascarponét, és a porcukrot. amikor a gép összekeverte, akkor kivettem a kekszmorzsás alapot és rákanalaztam a krémet.  A tetejére áfonyát és szedret tettem, majd egy éjszakára a hűtőbe került. 

A megunhatatlan 5 perces epres pohárkrém

eperkrém

Ez a pohárkrém szintén besorolható az 5 perces desszertek körébe, mert ilyen hamar elkészül és ilyen hamar el is fogy. Még mindig eper, egyszerűen nem tudom megunni. Lehet epertúladagolást kapni? Mert én lassan ott tartok. 🙂 Jön is a recept, mert a végén ez hosszabb lesz, mint amennyi idő alatt elkészült a pohárkrém és megettem. Ez a desszert mellé nagykanál jár!

Hozzávalók (2 adag):
fél kg eper
250 gramm mascarpone
2 vaníliás cukor
6 darab babapiskóta
1 dl tej

1. A babapiskótákat beáztatjuk a tejbe, de csak éppen, nem szabad, hogy nagyon megszívja magát. A poharak aljába tesszük őket.

2. Az epret megmosom, lecsumázom, majd a felét egy edénybe teszem, rákanalazom a mascarponét, rászórom a cukrot, és összeturmixolom botmixerrel. Ráöntöm a babapiskótákra.

3. A maradék epret apró darabokra vágom és a pohárkrém tetejére halmozom.

Már ehetjük is! Jó étvágyat!

eper krém

 

New Yorki sajttorta eperrel

new yorki sajttorta

Az idei anyák napjára készült a torta. Nagy  kedvenc, bármikor képes vagyok megsütni  és megenni. Most eperrel készítettem, ha már szezonja van. Közben persze a nagypapám névnapjátis tartottuk, így egy ilyen retro kistányérban sikerült fotóznom a tortát. Persze csak gyorsan, mert már mindenki enni akarta. El is fogyott, tuti siker, próbáljátok ki!

Hozzávalók:
25 dkg darált keksz (Győri kakaós kekszet használtam)
10 dkg olvasztott, langyos vaj
75 dkg natúr tejszínes krémsajt (Philadelphia, de a mascarpone is tökéletes a célra)
15 dkg porcukor
1 evőkanál liszt
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 citromos Activia joghurt
3 tojás
500 gramm eper

1. A kekszet aprítóban összetörtem, majd összekevertem a felolvasztott vajjal, és egyenletesen belenyomkodtam egy 26 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába. Előmelegített, 170 °C-os sütőben 10 percig kell sütni.
2. A sajtkrémet összekeverjük a cukorral, a liszttel, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, és a joghurttal, végül egyenként adjuk hozzá a tojásokat.Ráöntjük a kekszes alapra, és mehet vissza a sütőbe további 50 percre.
Rácson hagyjuk kihűlni a formában.
3. Az epreket megmostam, négybe vágtam, egy edénybe a tűzhelyre tettem. Szórtam rá egy kis cukrot (kb egy evőkanál) és kicsit hagytam összeesni. Így kicsit szószos lesz a tetején a gyümölcs.
4. Amikor kihűlt a torta és a gyümölcs is langyos már, akkor rákanalaztam az epreket, egyenletesen eloszlattam. Egy éjszakát a hűtőben kell tárolni. 
sajttorta_kicsi

 

Erdei gyümölcsös csokoládétorta 15 perc alatt

csokitorta

Ez a recept is a 15 perces torták kategóriába sorolható. Gyorsan elkészül és roppant finom! Most épp Betti kolléganő születésnapját ünnepeltük, pedig már vagy két hete volt. Elmondása szerint a kedvenc tortája meggyes-csokis-tejszínes. Korábban is terveztük már megünnepelni, akkor szépen be is áztattam a meggyszemeket rumba, hogy majd úgy tegyem egy tortára, de aztán a köszöntés elmaradt, így a rumos meggyet meg kellett ennem. (Eszméletlen finom volt.) De most már semmi nem állhatott a szülinapozás útjába, így készült el az alábbi torta. Bár ez már nem meggyes lett, mert azt ugye mind megettem.

Hozzávalók (26 cm-es tortához):
250 gramm kakaós keksz (Győri 1 zacskó)
8 dkg vaj
750 gramm mascarpone (Szarvasi mascapone)
300 gramm étcsokoládé (60%-os)
1 vaníliás cukor (mert azt hittem, hogy a csokitól keserű lesz, de nem volt az, szóval akár elhagyható)
750 gramm erdei gyümölcs (Lidl-ben zacskós, persze ha már lesz friss, azzal sokkal finomabb lehet)

1. A vajat megolvasztottam, a kekszet pedig aprítóban megőröltem, majd összekevertem és egy kapcsos tortaforma aljára egyengettem.

2. Közben vízgőz fölött felolvasztottam az apróra tördelt csokoládét (ide tettem a vaníliás cukrot is), majd egy habverő segítségével jól összekevertem a mascarponéval.

3. A kekszes alapra rákanalaztam a krémet, és egy éjszakára (de legalább 2-3 órára) hűtőbe tettem. Közben a gyümölcsöket kivettem a fagyasztóból.

4. Tálaláskor a gyümölcsöket a torta tetejére szórtam és már fogyasztható is.

csokitorta2

csokitorta

Gyertek a Facebook-ra is, lessetek be a kulisszák mögé!

 

Így készül a legcsokoládésabb torta!

csokitorta

 

Ezt a tortát egy a Favim.com oldalon talált desszertes kép illette, ahol alul piskóta, rajta tejszínes és csokoládés krém, a tetején pedig lezárásnak szintén piskótaszerűség, tejszín és karamell volt. Hát mit ne mondjak, nagyon ínycsiklandozó volt a kép.  Gondoltam, hogy muszáj lesz megcsinálni, aztán beugrott, hogy úgyis kell a Nagypapám 91-edik születésnapjára tortát készítenem, akkor meg miért ne ilyen legyen? Extra csokis, habos, krémes lett.

Az adott volt, hogy az alja nem lehet sima piskóta, inkább a toszkán csokitorta tésztáját képzeltem oda és készítettem is el. A csokis krémnek csokoládés mousse-t gondoltam, a tejszínes krém pedig mascarpone-s lett. Íme a recept:

A tésztához:

Hozzávalók:
20 dkg étcsokoládé (én most 60 %-ost használtam),
20 dkg vaj,
10 dkg liszt,
20 dkg cukor,
6 tojás

1. A sütöt 180°C-ra előmelegítettem, majd egy kerek, 26 cm-es átmérőjű formát sütőpapírral kibéleltem. A csokit, forró vízfürdő felett a vajjal együtt felolvasztottam. Félreraktam, hogy hűljön egy kicsit.

2. Közben habosra kevertem a cukrot és a tojást, majd hozzáadtam a lisztet is. Csomómentesre kevertem, majd hozzáöntöttem a felolvasztott csokit és vajat. Még egy kicsit kevertem a habverővel, majd a formába töltöttem. Légkeveréses módban 160 fokon sütöttem 30-35 percig. A teteje puha lesz, a belseje pedig krémes. Nem szabad túlsütni, mert akkor nagyon kiszárad. Tűpróbával ellenőriztem, hogy megsült e. Majd hagytam kihűlni.

A csokoládé mousse-t elkészítettem az alábbi recept alapján.

Hozzávalók:
100 gramm étcsokoládé (minimum 60%-os)
3 tojás
2 evőkanál tejszín
2 evőkanál  Bailey’s likőr (elhagyható)

A csokoládét vízgőz fölött megolvasztottam, majd vártam egy kicsit, hogy langyos legyen. Közben a tojásokat szétválasztottam, a fehérjét habbá vertem. Amikor a csoki már langyos volt, akkor hozzáadtam a tejszínt, a Bailey’s-t, és a tojások sárgáját Utána óvatosan beleforgattam a fehérjét is, így krémes és habos lett.

A tejszínes krémhez: 

250 gramm mascarpone
300 ml tejszín
2 evőkanál porcukor
egy fél citrom leve

A tejszínt felvertem habverővel, majd hozzákevertem a mascarponét-t, a porcukrot és a citrom levét.

Amikor a tészta kihűlt, akkor kettévágtam, az alsó szintre rákentem a mascarpone-s krém 3/4-ét, majd a csokoládé mousse-t, majd befedtem a tészta másik felével. A tetejére kentem a maradék mascarpone-s krémet. Mivel a torta széle nem volt szép kerek, ezért azokat a “morzsákat”, amiket levágtam a széléről, hogy szép egyenletes legyen, azokat a tetejére szórtam. És újra próbálkoztam karamell készítéssel, hogy azt csurgassak a tetejére, a csurgatás elmaradt, de lett helyette vajkaramella, azt is rámorzsoltam. Majd egy kis olvasztott csokoládéval megcsurgattam még. Azt olvastam, hogy idén a pucér torta lesz a divat, ezért nem is burkoltam be a teljes tortát.

csokitorta

Ebéd után egy szelet kávét?

kávés mini torta

 

Ez a torta még a múltkori pisztáciás piskótás verziónak a testvére, a másik ugye az áfonyás tölteléket kapta. Ennek a mini tortának kávés krémet szántam, és a tetejére kávés zselatin került. Jobb lett volna, ha színesebb, és kávésabb színe van a krémnek is, de nem mertem sok kávéval felönteni a mascarponét, mert féltem, hogy akkor folyós lesz.

Ebből az adagból két mini tortácska lesz, 10 cm az átmérője, vagy egy 18 cm-es torta is lehet.

Hozzávalók:
A tésztához
50 gramm darált pisztácia (sótlan)
50 gramm liszt
50 gramm cukor
2 tojás

A krémhez:
250 gramm mascarpone
1 erős eszpresszó kávé, kb fél dl
1 evőkanál porcukor

A tetejére:
az eszpresszó másik fele, kis tortának elég fél dl, de ha 18 cm-es tortának csináljuk, akkor tuti kell legalább 1 dl kávé
cukrozhatjuk ízlés szerint, én meghagytam magában
1 púpozott teáskanál zselatin

1. A tésztája egy piskótatészta lett, amihez a tojásokat szétválasztottam. A fehérjét kemény habbá vertem. A sárgáját a cukorral habosra kevertem robotgéppel, majd hozzáadtam a korábban megpucolt, megmosott, lehéjazott és megszárított, darált pisztáciát, és a lisztet. Utána óvatosan a tojásfehérjét hozzáadtam, majd egy sütőpapírral bélelt 18 cm-es tortaformába tettem. Elég lapos lesz, de nem baj. Nekem van ilyen tortagyűrűm, abból is kettő, azt beletettem a tésztába, így két kis kör alakú forma sült a nagy tortaformán belül. De az sem gond, ha nincs ilyen fém gyűrűd, mert miután megsült a tészta (180 fokos előmelegített sütőben kb 10-12 perc), utána is ki lehet vágni a formát, akár szívecske alakút is. Bár tény, hogy a krémnél segít a forma.

2. sül a piskóta, addig a mascarponét összekeverjük a kávéval és a cukorral.

3. Ha kihűlt a piskóta, akkor leszedjük a sütőpapírt róla, és visszatesszük a formába a tésztát. A kapcsos tortaformánál az oldalát is visszakapcsozzuk, a tortagyűrűt meg ráhúzzuk a piskótára. Így könnyen rá tudjuk kanalazni a krémet és szép kör alakú lesz a krémes résznél is a torta.

4. A kávét egy kis edénybe tesszük a tűzre, bele a zselatint, és jól elkeverjük. A zselatin elkészítésének megfelelően megvárjuk míg felforr és utána kevergetjük egy kicsit, hogy hűljön, majd amikor már látjuk, hogy kezd sűrűsödni, akkor a torta tetejére öntjük. Mehet a hűtőbe legalább 1-2 órára.

5, Tálaláskor leszedjük a tortagyűrűt, vagy a forma szélét úgy, hogy előtte körbevágjuk késsel, hogy szépen elváljon a forma oldalától.  Jó étvágyat!

kávés torta

 

Csatlakozz a Facebook oldalamhoz, ha belekukkantanál Bonnie konyhájának hétköznapjaiba, kulisszatitkaiba.

És csatlakozz Zsanihoz is, aki ezeket a remek képeket készítette, és aki nem csak az ételfotózásban remekel, hanem a gyerkőcfotózásban is Sweet Almond Photography néven.

Különleges torta monitor előtt ülőknek

 

áfonya torta

Még régebben láttam egy isteni pisztáciás desszertet és olyan zöld volt, hogy csak na. Hát gondoltam, muszáj lesz most már kipróbálni. De kellett hozzá sótlan pisztácia (oké, oké, igen már van sós karamell is), amit sehol nem lehet kapni. Legalábbis ahol én néztem, ott nem volt. Maradt végül a sós kimért pisztácia a Lidl-ből, bár a Facebook oldalra jelezték kémeim, hogy az Aldiban van sótlan verzió is. Majd legközelebb. A sósat tehát megpucoltam és megmostam, majd leszedtem a héját is. Elég macerás volt. Aztán vártam is egy csomót, mire megszáradtak. Ezt a műveletet érdemes előtte nap este elvégezni. És ami csalódás volt, hogy szinte minden második szem nem barna volt és nem zöld. Így nehéz lesz zöld piskótát csinálni belőle… és nem is lett az a megálmodott színű. A másik az ikeában vásárolt áfonyalekvár volt, nagyon szeretem az ilyen lekvárokat (bár a házi lekvár verhetetlen) és mindenképpen ki akartam próbálni az áfonyás-mascarponés krémet.

És szorgos kutatómunkám eredményeként be kell, hogy számoljak, hogy az áfonya milyen csodabogyó is. Amellett, hogy nagyon sok vitamint tartalmaz, magas a káliumtartalma, vasat, magnéziumot és flavonoidokat is tartalmaz (ne kérdezzétek mi az, de biztos hogy jó az egészségünkre), de ami leginkább fontos, hogy a lekvárja (bár gondolom nem az ikeás verzióra gondoltak) a szembetegségek gyógyszere, és főleg azoknak ajánlják, akik sokat merednek a képernyőre. Szóval irodában monitor előtt dolgozók egyetek áfonyát! Süssetek ilyen tortát! A kollégák is biztosan örülni fognak neki. Azt már fel sem sorolom, hogy a pisztácia miért jó, mert sose jutnék el a receptig.

Ebből az adagból két mini tortácska lesz, 10 cm az átmérője, vagy egy 18 cm-es torta is lehet.

Hozzávalók:
A tésztához
50 gramm darált pisztácia (sótlan)
50 gramm liszt
50 gramm cukor
2 tojás

A krémhez:
250 gramm mascarpone (Szarvasi)
áfonyalekvár kb 3 evőkanál
1 fél citrom leve

A tetejére áfonyalekvár ízlés szerint.

A tésztája egy piskótatészta lett, amihez a tojásokat szétválasztottam. A fehérjét kemény habbá vertem. A sárgáját a cukorral habosra kevertem robotgéppel, majd hozzáadtam a korábban megpucolt, megmosott, lehéjazott és megszárított, darált pisztáciát, és a lisztet. Utána óvatosan a tojásfehérjét hozzáadtam, majd egy sütőpapírral bélelt 18 cm-es tortaformába tettem. Elég lapos lesz, de nem baj. Nekem van ilyen tortagyűrűm, abból is kettő, azt beletettem a tésztába, így két kis kör alakú forma sült a nagy tortaformán belül. De az sem gond, ha nincs ilyen fém gyűrűd, mert miután megsült a tészta (180 fokos előmelegített sütőben kb 10-12 perc), utána is ki lehet vágni a formát, akár szívecske alakút is. Bár tény, hogy a krémnél segít a forma.

Amíg sül a piskóta, addig a mascarponét összekeverjük a lekvárral, gyönyörű lila színe lesz. A citromot én mindig hozzáadom, szeretem, ha kicsit savanykás lesz tőle a krém.

Ha kihűlt a piskóta, akkor leszedjük a sütőpapírt róla, és visszatesszük a formába a tésztát. A kapcsos tortaformánál az oldalát is visszakapcsozzuk, a tortagyűrűt meg ráhúzzuk a piskótára. Így könnyen rá tudjuk kanalazni a krémet és szép kör alakú lesz a krémes résznél is a torta. A tetejére ízlés szerinti mennyiségű lekvárt teszünk, majd mehet a hűtőbe legalább fél órára.

Tálaláskor leszedjük a tortagyűrűt, vagy a forma szélét úgy, hogy előtte körbevágjuk késsel, hogy szépen elváljon a forma oldalától. Majd pisztáciával díszítjük a tetejét. Jó étvágyat!

áfonyatorta

áfonyatorta

A gyönyörű fotókat készítette: Sweet Almond Photography

 

Barackos túrótorta – a szavazás győztese!

IMG_3738_torta

A Facebook oldalon szavaztattam meg, hogy melyik torta legyen az, amit elkészítek a hétvégén. Apukám születésnapját ünnepeltük és szerettem volna egy különleges és finom tortával meglepni. Két kép volt, amit posztoltam a Facebook oldalra, az egyik ez a barackos túrótorta, a másik pedig egy csokoládés málnás torta lett volna. A szavazásban végül a barackos győzött, amit Kiskorúval együtt készítettünk el.

Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:
A piskótához:
3 tojás
3 evőkanál cukor
3 evőkanál liszt
1 vaníliás cukor

A krémhez:
500 gramm túró
500 gramm mascarpone
1 citromos Activia joghurt
2 citrom leve
5-6 evőkanál porcukor
1 zselatin
1 vaníliás cukor

A tetejére:
1 csomag 250 grammos babapiskóta (én 2 db 200 grammosat vettem, az egyik teljesen elfogyott, a másikból pedig csak pár darab kellett)
2 konzerv őszibarack
1 tortazselé (elhagyható)

1. A piskótához a tojásokat ketté választottam, a fehérjéket kemény habbá vertem. A sárgájákat a cukorral és vaníliás cukorral fehéredésig kevertem, majd hozzáadtam a lisztet. Végül fakanállal óvatosan belekevertem a fehérjehabot, és egy sütőpapírral borított 26 cm-es tortaformába öntöttem, és előmelegített 180 fokos sütőben 15-17 percig sütöttem.

2. A krémhez a hozzávalókat (a zselatin kivételével) egy keverőtálba tettem és habverővel krémesre kevertem. A zselatin ez elkészítési módnak megfelelően, elkészítettem és amikor kihűlt, akkor a krémhez kevertem. A krémbe kockáztam még barackot is.

3. Amikor a piskóta kihűlt, akkor leszedtem a sütőpapírról, visszatettem a tortaformába. Pont akkora lett, hogy a szélénél maradt annyi hely, hogy oda tudtam sorakoztatni a babapiskótákat. Kiskorú nagy segítségemre volt ebben a műveletben. Így körberaktuk babapiskótával a rendes piskótát, a tortaforma széle tartotta meg. Amikor elkészült a krém, akkor ráönöttem a piskótára. Egy éjszakára ment a hűtőbe.

4. Másnap reggel a barackokat szeletekre vágtam, és szépen a torta tetejére rétegeztem, Tettem a tetejére színtelen tortazselét, bár nem szeretem, így csak egy kicsi került rá, hogy a barackok szép fényesek maradjanak. Ha vajas késsel szeleteljük, akkor szép szeleteink lesznek. A tortazselé után még a hűtőben pihent fogyasztásig. Akkor kivettem a formából (egy kicsit féltem, hogy szétesik, de nem esett), és egy masnival átkötve adtam át az ünnepeltnek.

barackos túrótorta

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!