Bonnie konyhája

Csokoládés-málnás torta

csokitorta

Elkezdem a cukrászképzést, hogy ha már írok itt mindenfélét, akkor legalább szakmai tudásom legyen. Bár tény, hogy eddig több dolgot tanultam más blogokról és nemzetközi oldalakról, mint a tankönyvből. Ez a torta sem onnan van, csak már gondoltam, hogy kipróbálom ezt az új trendet, amikor magas tortát burkolunk. A torta átmérője 10 cm volt, szóval kicsi és magas lett.

A piskóta tészta egy újabb volt, ez nem olajos, amilyet szoktam sütni, hanem vajas. Sokkal tömörebb és bár könnyebb vele dolgozni, azért nem olyan puha, mint amit megszoktam. A receptet itt találtam.

Hozzávalók a piskótához: (én dupla adagot csináltam, lett egy kakaós, meg egy sima, abból lett ez a kisebb torta és egy 16 cm átmérőjű is, mindkét torta esetén 4 piskótalappal, kb 3 cm magasak voltak) – ez az adag egy 16 cm-es tortához való, ahol 2 magasabb piskótalap lesz, vagy 3 vékonyabb 🙂

  • 250 g vaj
  • 250 g porcukor
  • 3 tojás
  • 2 tk sütőpor
  • 1 csipet só
  • 250 g liszt
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 citrom leve
  • kakaós piskóta esetén 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor kerül még a tésztába

A sütőt melegítsük elő 170 fokra. Nekem ez a pici egy tortakarika, az oldalát beolajoztam és egy sütőpapírral borított tepsire tettem őket.

A szobahőmérsékletű  vajat és a porcukrot robotgéppel felhabosítottam, hozzáadtam a reszelt citomhéjat, a citrom levét, majd egyesével a tojásokat. Végül a sót, sütőport és a lisztet is beleszitáltam. 170 fokon légkeveréses módban 30 percig sütöttem. Szép kérge lett, pucér tortának gyönyörű.

Hozzávalók a krémhez:

  • 150 gramm étcsokoládé
    70 gramm vaj
    400 gramm mascarpone
    málnalekvár ízlés szerint

Vízgőz felett felolvasztottam a csokit és a vajat, majd amikor langyosra hűlt, akkor elkevertem habverővel a mascarponéval.

A tetejére:
50 gramm étcsokoládé vízgőz felett felolvasztva, egy teáskanál olajjal elkeverve
ízlés szerint keksz, csokoládék

A kihűlt tortákat megkentem a krémmel, majd került bele egy kis málnalekvár is.

csokitorta

Egymásra halmoztam a piskótákat és nagyon kell figyelni, hogy minden szint ugyanolyan magas legyen. A piskótáknál is fontos, hogy ugyanolyan magasak legyenek, és ne ferdék, különben eldől a torta, vagy olyan lesz, mint a Pisai ferdetorony. 🙂

csokitorta

Amikor kész vagyunk, akkor kívülről is bekenjük a csokis krémmel, majd megy a hűtőbe pihenni pár órára.

A tetejére felolvasztjuk a csokoládét, megvárjuk míg kihűl, de még folyik, és habzsákba töltjük, majd lecsurgatjuk az oldalán. Vagy kanállal csurgatjuk le. A tetejét is becsokizzuk és oda lehet tenni mindenféle édességet. Fontos, hogy a még olvadt csokiba tegyük a dekorációt.

csokitorta

Ez a torta végül egy grillpartin végezte, ilyen volt belülről és mind elfogyott.

csokitorta

Ha tetszett a recept, gyere a Facebook oldalamra, vagy kövess az Instagramon! Várlak!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!